A fallabda vagy squash (ejtsd: szkvas) a teniszben használatoshoz hasonló ütőkkel és gumilabdával, erre a célra kialakított teremben játszott sportág. Általában két játékos játssza, de páros mérkőzések esetén négyen vannak a pályán. A pálya 9,75 m hosszú és 6,4 m széles.
A sportág története
Megjegyzés: Magyarországon helytelenül a "fallabda" elnevezés került a köztudatba a nehezen kimondható és leírható squash helyett. Ez azért pontatlanság, mert a "fallabda" egy kategória, amelybe olyan rokon sportágak tartoznak, melyekben kézzel, ütővel, vagy valamilyen más eszközzel a falra/falakra juttatják a labdát( ide tartozik a teljesség igénye nélkül a : racket, racket ball, hard ball, fives, hands, pelota, és természetesen a squash is).
Pontozás
A mérkőzéseket csapatok is vívhatják egymás ellen. A csapatok három-öt játékosból állnak. Ilyenkor a csapattagok rangsor szerint mérkőznek egymással, vagyis először a legerősebb játékosok mérik össze tudásukat, majd a második legjobbak és így tovább. Minden megnyert mérkőzés egy pontot ér.
A versenyeken számos versenyző, illetve csapat küzd egymás ellen. Általában egyenes kieséses rendszerben játszanak, ami azt jelenti, hogy az a játékos vagy csapat, amelyik vereséget szenved a mérkőzés során, kiesik a mezőnyből. Léteznek csoportmérkőzéses rendszerű versenyek is: ilyenkor két elvesztett mérkőzés után esnek ki a játékosok, illetve csapatok. Harmadik lehetőség a körmérkőzéses verseny, ami azt jelenti, hogy mindenki mindenkivel megmérkőzik, és az a csapat vagy játékos nyeri a tornát, aki a legtöbb mérkőzést nyeri meg az összesítésben.
A mérkőzés
Mérkőzéseken leginkább az úgynevezett "hagyományos" vagy "nemzetközi" pontozást alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy csak az a játékos szerezhet pontot, aki adogatott. Ha a menetet az ellenfél nyeri meg, akkor nem kap pontot, de a következő menetben ő adogathat majd. A játszmákat kilenc pontig játsszák. Azonban létezik az úgynevezett "amerikai" pontozási rendszer is, amely szerint minden labdamenet pontot ér annak a játékosnak aki nyerte és a következő szervát is ő üti.Ebben a rendszerben minden játszmát 15 pontig játszanak. Létezik egy ugynevezet "PSA" számolási rendszer is, ami az amerikai mintájára működik, de csak 11 pontig tart. (10-10 után kettő különbséggel lehet megnyerni a játszmát) Az a játékos kerül ki győztesen, amelyik öt játszmából hármat megnyer, de olyan pontozási rendszer is létezik, melyben háromból két nyert játszma szükséges a győzelemhez. Elvileg azért vezették be ezeket az új pontszámításokat, hogy fokozzák az izgalmakat és határok közé szorítsák a mérkőzések idejét. Hogy sikerült-e elérni ezt célt, az erősen kétséges -lásd Krajcsák Márk mérkőzése - Krajcsák-Frankcomb (WR.40.) 2/3 -130 perc! - de a versenyzőknek a taktikájukat mindenképpen át kellett állítani az új körülményekhez.